2016-10-18

Fürdő- és szaunaetikett

C9 programom utolsó napja keddre esett, s ha kedd, akkor aquafitness Évivel Martfűn, s ma sem volt ez másképp. Talán annyiban volt más ez a nap, mint mondjuk a nyaralásom előtti, hogy a pihenés alatt átgondoltam igen sok mindent, s bár eddig sem kellett a szomszédban mennem ha szükség volt egy kis bátorságra valamihez - de azért néha megesett, hogy bátortalan voltam dolgokban-, úgy néz ki hirtelen megváltozott pár dolog, s 2 hete kedden elegem lett a fürdőben a sok gusztustalankodóból, s ha így haladok, én leszek az új martfűi rém. Na de nézzük szép sorjában.

Mi az én fürdő- és szaunaetikettem?

Megérkezek a fürdőbe, s lemosom az arcomról a sminket. Ez nem teljesen egyértelmű mindenkinek, láttam már olyat, aki szinte alkalmi sminkben ücsörgött a meleg vízben. Nincs ezzel gond, míg nem mossa bele a vízbe a festéket, ami ha szakszerűen van felkenve, akkor már az áll alatt kezdődik, s igencsak figyelni kell rá fürdőzés közben.
Ezt követően tusfürdővel letusolok, letisztítva magam minden szennyeződéstől, s csak ez után lépek az első medencébe, vagy a szaunába. Nem is értem azokat az embereket, akik hétköznap munka után beesnek az uszodába, és ahogy átöltöznek, már ugranak is egy medencébe, hogy hmm, de finom a víz. Ilyenkor jobb ha bele sem gondolok, hogy egész nap izzadt, elvégezte kis, rosszabb esetben nagy dolgát a munkahelyi toaletten, ami után jobb esetben használt nedves törlőkendőt, rosszabb esetben fujjj..És hiába van kiírva, hogy medence használat előtt tusoljon, pont nem érdekli őket. 

Én, ha elmegyek mosdóba a fürdőben, azt követően is tusolok, bármilyen kis dolgom is volt az illemhelyen. De mondd már,nem ez a normális?

Ha kijövök az áztatós meleg vízből, most már akkor is letusolok, mert mindig eszembe jutnak egyik ismerősöm szavai azon idősebb emberekről, akik reggel beülnek, s délután kijönnek ezekből a medencékből.

Tehát tusolni, tusolni, tusolni.
Úszósapka. Elméletileg szinte minden medencénél ki van írva a gyógyvizesek kivételével, hogy úszósapka használata kötelező, de jó sokan járnak úgy fürdőbe, hogy nem tudnak olvasni, biztos ezért nem tusolnak s viselnek sapkát. Még jó, hogy tudok olvasni, és sapkám is van. 
Aztán ott a papucs. Mikor átöltözök, már akkor papucsot húzok a lábaimra, s mindenhova abban megyek. A medencék előtti lábmosónál veszem le, s mikor kijövök, már húzom is fel, a mosdóba is papucsban megyek, így próbálom megelőzni, hogy mindenféle kórságot összeszedjek a lábaimra. Természetesen a szaunába nem papucsban megyek be, bár már néha ez is megfordult a fejemben mikor láttam, ahogy durják le magukról egyesek a izzadságot a földre, előttük az ülőkére....


S ha már eljutottunk a szaunához, akkor jöjjön a gusztustalanok legjei. Hogy kik ők? Akik miután (megesik, hogy törölköző nélkül) beültek a szaunába, s szanaszét izzadták magukat, már kocognak is, és ugranak a hideg vizes medencébe. 2 héttel ezelőtt, mikor még épp kifele úsztam a medencéből, már majdnem elértem a lépcsőig, mikor egy testes ember úgy ahogy kijött a szaunából beugrott szinte előttem a vízbe. Hát majd elhánytam magam. Szitkozódtam mint egy kocsis, aztán kimásztam a vízből, s elindultam, hogy inkább hazamegyek. Aztán visszafordultam, s a medence szélébe kapaszkodó emberhez guggoltam. Nem írom le, hogy pontosan mit mondtam neki - mert egyből tudni fogja mindenki aki Martfűn lakik, hogy kiről van szó, s nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni -, de a lényeg, hogy megkértem, hogy legyen kedves, szauna után először mossa már le magáról az izzadtságot mielőtt a vízbe ugrik. Azt mondta, hogy de hát itt nincs merülőmedence, ezért ugrik a nagy vízbe, s egyébként is, más is van aki nem tusol. Intelligens embernek gondoltam, gondoltam meg tudom győzni, ha elmondom neki, hogy szerintem ő sem örülne annak, ha más izzadtságát nyelné be, ráadásul jár oda más is a családjából, gondoljon rá is, és hogy akkor innentől ő is szóljon rá másokra, akik nem tusolnak. S tudod mi történt? Azóta tusol. Legalábbis mikor ott vagyok, mindig látom, hogy tusol. Igaz, még a fenek alá nem tesz semmit a szaunában, de ez majd a következő lépés lesz.
Egy hete ismét találkoztam egy férfival, aki ahogy átértünk a medence egyik végéből a másikba tornatársammal, pont akkor ugrott a medencébe szauna után. Mikor észrevettem mit tervez, odáig jutottam, hogy elkezdtem mondani, hogy Elnézést.... de addigra már nekirugaszkodott, s ugrott. Mellettem landolt az elválasztó kötél másik oldalán. Brrr.... Mikor felbukkant, megszólítottam, hogy nem gondolja, hogy először tusolni kellene, s nem belemosni az izzadtságot (főleg nem mellettem ) a úszómedence vizébe? Azt válaszolta, megpróbálhatja legközelebb, hogy először tusol.

S ma mi történt? Egy férfi, aki a szaunában épp arról beszélt, hogy ebből a fürdőből mindent ellopnak, szintén a szemem láttára csobban volna az úszómedencébe, de még időben elcsíptem, s megkérdeztem:
-Ugye szauna után először letusol, mielőtt a vízbe ugrik?
-Úgy gondolja, kellene?
-Igen.
Miért csodálkozik azon, hogy mások lopnak, mikor ő maga sem igényes a környezetére ahol van?

Tehát három egymást követő kedd, három különböző férfi akiknek a tusolás szauna után nem derogál(t). Hát nem is tudom. Azt gondolná az ember, hogy aki már elmegy fürdőbe, és szaunázik, úszik, abban van annyi, hogy oda is figyel magára és az őt körülvevő miliőre. Úgy kitenném az összeset egy szégyenfalra, amelyik nem tud viselkedni egy fürdőben (sem). Ha belegondolsz, rosszabb esetben az ilyen emberek miatt mehetsz egy pihenéssel eltöltött hétvége után a bőrgyógyászatra, vagy más mélyrehatóbban megvizsgáló dokihoz.

Amiket írtam olyan alap dolgok. Ugye te odafigyelsz ezekre?

Köszönöm!

Bodor Marcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése