2016-10-14

Gymstick

Miután írogattam picit a megfelelő sport kiválasztásáról, egy kedves ismerősöm jelezte privátban, hogy egyik valamikori gymstick sporttársunk elvégezte az edzőiskolát, s tart is tréninget a Tiszaligetben a Squash Clubban. Fel is vettem a kapcsolatot Ildikóval, s megkérdeztem mikor lehet menni egy próbakörre? Minden kedden, csütörtökön és pénteken 17,00-18,00 -ig .



Pontos voltam (tudod, nem mindig sikerül ez nekem, de most nagyon elhatároztam magam az életmódváltással kapcsolatban, ezért is kezdtem bele a C9 programba), és belekezdtünk. Nem tudom hol tartottunk, még az elején, mikor éreztem a bal műtött bokám picit vacakol, de aztán valahogy helyrerázódott, viszont szégyen, nem szégyen, egyáltalán nem tudtam végigcsinálni az órát, sőt, nem csak meg- megálltam, hanem előtte még csalogattam is picit. Hát igen, ez teljesen más fajta sport mint amivel elkezdtem próbálkozni otthon például. Olyan kis egyszerűnek néz ki, de igazából majd...., majdnem kidőltem. Tudom, tudom, idő kell, hogy belerázódjak, de azt hittem ennél többet bírok, és jobb az állóképességem. Hát nem. 

Ami nagyon tetszett, hogy nem voltunk sokan, ismertem egy sporttársamat még az előző csoportból, egy másikat még évekkel ezelőttről egy barátnőm által, elméletileg az edzőt is, de bevallom nem emlékeztem rá, és még egy hölgy volt, és ő volt egyedül, akivel még nem találkoztam. Tehát öten voltunk. Nagyon jó. Leghátul elbénáztam, de majd lesz ez jobb is. Ja, és még valami. Nem mindig tudom, hogy mikor fújom ki és szívom be a levegőt, már azon kívül, hogy kifújás után beszívom, hogy ne fulladjak meg, de hogy sport közben mi a helyes légzéstechnika, az gondot szokott okozni, de Ildikó elég sűrűn mondogatta, hogy húz, vagy fúj, vagy mit csinálsz épp. Nem hiszem, hogy ezzel egyedül lennék, egy cikket is találtam ezzel kapcsolatban:

A megfelelő légzés fontos ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjük el az erősítő edzés során. Mikorra időzítsük a levegővételt, illetve hatásos-e visszatartani a lélegzetünket a gyakorlatok közben, ahogy sokan teszik?
A legtöbb gyakorlat végzése közben a negatív szakaszban – amikor leengedjük a súlyt – ajánlott belélegezni, és az erőkifejtés során, a pozitív szakaszban kifújni a levegőt. A jó légzésritmus a gyakorlat ritmusát is megadja. Egy ismétlés alatt egyszer lélegezzük be, és ki a levegőt. Az edzés megfelelő ritmusa mellett így az agyunk, és izmaink ideális oxigén-utánpótlása is garantált.
Nehezebb gyakorlatok során, haladóként észrevehetjük, hogy időnként önkéntelenül is eltérünk a fenti szabálytól. A legtöbben ilyenkor ösztönösen visszatartják a lélegzetüket – például, amikor guggolásnál felállnak. Figyeljünk azonban arra, hogy csak az utolsó néhány ismétlés során folyamodjunk ehhez a módszerhez. Az intenzívebb gyakorlatokhoz a szervezetünknek nagy mennyiségű oxigénre van szüksége, és a levegő többszöri visszatartásával ettől megfosztjuk. A helytelen légzéstechnika, azaz, ha rendszeresen visszatartjuk a lélegzetünket, oxigénhiányhoz, illetve légszomjhoz, ezáltal akár ájuláshoz is vezethet. Néhány ismétlés viszont még nem befolyásolja kedvezőtlenül az oxigénellátást.
A bemelegítő, illetve kisebb súlyoknál tehát szigorúan kövessük a szabályos ki-, és belégzés ütemét. Nagyobb súlyoknál – bizonyos határokon belül – hallgassunk a testünk jelzéseire: az utolsó ismétléseknél elképzelhető, hogy jobban teljesítünk, ha visszatartjuk a levegőt.
Na és ezek után megkérdezem, te hallottál már a gymstickről? Próbáltad már? Pár információ:

MILYEN EREDMÉNYEKET ÉRHETSZ EL A GYMSTICK EDZÉSEKKEL?

KÜLÖNLEGES ERŐTÉR, KÜLÖNLEGES EDZÉSHATÁS

A Gymstick – olyan mint egy súlyzórúd, amelynek végéhez két gumikötél illeszkedik - a kezek és a lábak között állandó változó erőteret hoz létre. Amint az első gyakorlatokat végzed, azonnal érezni fogod, hogy az egész tested, szinte minden egyes izmod tónusba kerül. Ez az állandó kontroll, korrekciós és stabilizáló hatás eredményezi a Gymstick edzések különlegesen komplex edzéshatásait.

KOMPLEX KÉPESSÉGFEJLESZTÉS

A Gymstick egyedülálló módon sokoldalú képességfejlesztést tesz lehetővé. Erőfejlesztés, állóképesség fejlesztés, izomtónus fokozás, ízület és gerincstabilizálás, egyensúly és koordinációfejlesztés történik minden egyes edzésen.

BÁMULATOS IZOMTÓNUS MÁR NÉHÁNY EDZÉS UTÁN

A Gymstick speciális edzéshatásai következtében a test valamennyi izomcsoportja gyorsan és látványosan reagál. Izmaink tónusa rohamosan javulni fog, amely az egész megjelenésünket energikussá és esztétikussá varázsolja már néhány hét alatt.

DERÉK ÉS HÁTPROBLÉMÁK MEGSZŰNÉSE

A Gymstick edzések minden egyes gyakorlatával erősítjük a gerinc és az ízületek stabilizálásban működő izomcsoportokat. Ennek eredménye, hogy azoknak, akiknek gyakran fáj a háta vagy a dereka, a panaszok csökkeni fognak, idővel pedig teljesen meg is szűnhetnek.

KARCSÚSODÓ VONALAK, EGYRE SZEBB TESTTARTÁS

A Gymstick az egész testedet feszessé, tónusossá formálja, a tartásod látványos javulásán és a zsírszövetek gyors leégetése következtében tested látványosan karcsúbbá válik.

MAGAS KALÓRIA FELHASZNÁLÁS

A Gymstick tréning során szinte az egész testünk tónusba kerül és a sok-sok izom együttes terhelése következtében nagyon magas lehet az elhasznált kalóriák száma. Ha az optimális zsírégető intenzitástartományt pulzuskontrollal is ellenőrizzük, látványos testsúlycsökkenés érhető el.

ROHAMOSAN FEJLŐDŐ ÁLLÓKÉPESSÉG

A Gymstick edzésprogramok a legkiválóbb állóképesség fejlesztő edzések. A komplex terhelési formák optimális igénybevételt jelentenek a szív és keringési rendszerünknek. Így látványosan javul az állóképességünk. Nem véletlenül alkalmazzák a skandináv országokban a jéghoki csapatok alapozó edzéseiben.

ÁLTALÁNOS VITALITÁS LÁTVÁNYOS JAVULÁSA

A komplex edzésterhelések a szervezetünk energiaszintjének gyors és stabil növekedését eredményezik. Általános vitalitásunk növekedését kamatoztathatjuk munkánkban, az iskolai feladataink vagy egyéb sporttevékenységeink során.

http://gymstick.hu/

Felvettem a heti ütemtervbe, a csütörtök a gymstické. Érdekel téged is? Gyere el, most még velem együtt tudsz ügyetlenkedni, de pár hét és nagyon fog ez menni.

Jó mocorgást!

Bodor Marcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése